Sztáresküvők – ezekre emlékszünk vissza

A korlátozások ellenére is bőven akadt idén is sztáresküvő. Olyan hírességek mentek házasodtak meg, mint Paris Hilton, illetve Bill Gates legidősebb lánya, Jennifer Gates. Mind a kettő egy világraszóló lakodalom volt, ráadásul Paris háromnapos lagzit tartott annak érdekében, hogy mindenki emlékezzen erre a napra. Cikkünkben részletesen beszámolunk ezekről az eseményekről.
Sztáresküvők – ezekre emlékszünk vissza

Paris Hilton és Carter Reum

Az év egyik legnagyobb esküvője kétségkívül az örökösnő lagzija volt. A menyegző ugyanis három napig tartott, aminek keretein belül, november 11-én Paris Hilton és Carter Reum összeházasodtak. A két pénzmágus tizenöt éve ismerik egymást, azonban csak 2019-ben jöttek össze, odáig kizárólag barátokként gondoltak a másikra. Nem sokkal később, egy közös hálaadási vacsorán döntöttek úgy, hogy egy újabb szintre emelnék a kapcsolatukat. Az eljegyzés idén februárban történt meg, ahol Carter egy smaragd gyémántgyűrűvel kérte meg Paris kezét. A lánybúcsúra októberben került sor, az esküvőre pedig a már említett novemberi napon. A híresség egy egyedi tervezésű Oscar de la Renta ruhát viselt, amelynek tervezése hónapig tartott. A szállodalánc örököse egy olyan darabról álmodozott, amely nemcsak időtlen, hanem elegáns és sikkes is egyben.

Az esküvőt amúgy Paris nagyapjának Los Angeles-i birtokán mondta ki, hiszen mindig is ezt tervezte. Az ünnepi vacsorát is itt fogyasztották el, a fellépők között pedig ott volt Demi Lovato, aki egy sátorban énekelte el az I Will Always Love You című nagysikerű dalt.

Jennifer Gates és Nayel Nassar

Természetesen nemcsak egy sztáresküvő zajlott le idén. Ősszel ment férjhez a világ egyik leggazdagabb emberének, Bill Gates-nek a legidősebb lánya. Jennifer és Nayel a New York melletti lovas farmjukon mondták ki a boldogító igent. A hölgy két éve kezdte el az orvosi egyetemet, míg újdonsült férje profi díjugrató, részt vett az idei tokiói olimpián is.

A lánykérésre még 2020 januárjában került sor, a nagy nap dátuma pedig végül 2021. október 16. lett. Jennifer két ruhát is beszerzett erre a napra, mind a kettőt Vera Wang készítette el a számára. Az első egy hagyományos, A-vonalú típus volt, amelyet csipke felsőrésszel és tüll szoknyával láttak el. A partira pedig már egy makramécsipkés modellt öltött magára, amihez gyémánt nyakéket és egy csodálatos, hozzá passzoló fülbevalót vett fel.

Esküvő kastélyban

Amennyiben Te magad is egy világraszóló lakodalomra vágysz, a legszebb kastély esküvő lehetőséget ad arra, hogy minden álmodat megvalósíthasd. Hazánkban is adott a csodálatos környezet, a festői hangulat, nem is beszélve a szinte tökéletes gasztronómiáról egyaránt.

Összegezve

Idén sem maradhattunk sztárlagzik nélkül. Most már tudhatod, hogy milyen csodálatos volt Paris Hilton, illetve Jennifer Gates nagy napja. Amennyiben Te is erre vágysz, és a legszebb kastély esküvőt tartanád meg, ne habozz, hiszen hazánkban is van rá lehetőséged.

Kapcsolódó cikkek

Így válassz szövetnadrágot!

Így válassz szövetnadrágot!

A szövetnadrág kiválasztásának folyamata hasonló, mintha egy farmerrel tennénk. Vagy mégsem? Az alábbiakban adunk pár tippet, hogyan válasszunk tökéletesen. Mire figyeljünk oda, és milyen kombinációkat alkalmazzunk?

Milyen cipőt viseljünk farmerrel? - A farmerhez szinte mindenféle lábbeli illik.

Milyen cipőt viseljünk farmerrel?

A farmer, az örök klasszikus ruhadarab szinte minden cipővel és szandállal illik. Azonban a fazonra ügyeljünk. Ebben is nyújt a cikk segítséget.

Őszre tervezzük meg - Inspirációk az őszi ruhakollekció kialakításához – milyen ruhákra van szükségünk.

Inspirációk a ruhakollekció kialakításához

Hamarosan betoppan az ősz. Jó, ha felkészültek vagyunk, és alaposan rendet rakunk a ruhásszekrényünkben és felmérjük, hogy milyen ruhákat kell még beszereznünk a hideg napok érkezése előtt.